Ha már épp a világokról lamentáltam, eszembe jutott egy legendás játék: A Requiem. Magyar fejlesztésű klasszikus fantasy szerepjáték, mégis, vagy éppen ezért óriási bukta lett belőle. Mondjuk tényleg voltak hibái a rendszernek, de nem ezekkel akarnék foglalkozni. Legyen elég annyi, hogy a könyvben zseniális ötleteket két mondatban vetettek oda, míg unalmas közhelyeket harminc oldalas fejezetekben tárgyaltak a tisztelt írók. Nem is erről szeretnék igazán írni, hanem arról, ami nekem a legjoban teszett a könyvben: Az Essus című fejezet. Essus egy birodalom, ahogy felületesen olvastam a világ történelmét, valószínűleg a legrégebbi emberi birodalom. Illetve az "emberi" ebben az esetben nem a legpontosabb meghatározás. Az essiták ugyanis sok szempontból többek az egyszerű embereknél. Saját teremtésmítoszaik szerint az istenek annak idején el akarták pusztítani az embereket, hogy saját gondatlanságuk nyomait eltüntessék, ám volt pár (nem emlékszem pontosan hány, talán hét), akik kiálltak az emberek mellett, saját tudásukat adták át nekik, és akiket ezért társaik a bolygócsillagokba börtönöztek. Minden essita hordoz egy Marab - ént a sajátja mellett, ez dönti el, hogy mi lesz a hivatása. Van külön marabja a tudósoknak - papoknak, a munkásoknak - mesterembereknek, a szolgáknak, a katonáknak, és a császárnak is. Ráadásul mindez ókori egyiptomi környezetben, ami különösképpen szívügyem egyébként is, úgyhogy nálam Essus telitalálat. A holtak és a még meg nem születettek egyaránt csak álmodnak, így beszélni is lehet velük, ezt a felelősségteljes munkát végzik a jósok, a terhes nőkhöz is őket hívják - már aki meg tudja fizetni szolgálataikat - , ők beszélnek a születendő gyermek lelkével, és eligazítják, melyik istentől kérjen marab - ént. Ekként a halottak is csak álmodnak, bármikor birtokba vehetik egykori testüket, ha az épségben maradt, és visszatérhetnek az élők világába rövid időre. A marab - éntől sok függ, szinte minden, ugyanis a marab én egyfajta kasztbélyegként működik, ha valaki a szolgák marab énjét hordozza, egész életében csak szolga lehet. Ha egy nemesnek véletlen szolga - marab énnel születik a gyereke, akkor nincs mese, a gyerek szolga rangú lesz, akárki volt is az apja. A marab én erősen kötődik a bolygóciklusokhoz is, ha jól emlékszem mindenki a saját bolygójának 40 - 50 ciklusát éli meg. Ez azonban a szolgáknál 45 - 50 év, mivel az ő marabjuk bolygója kering a leggyorsabban, a tudósoknál viszont félezer év is lehet, mivel övék a legtávolabbi bolygócsillag. A birodalom életét is a bolygókhoz igazították: A katonák marab - ciklusának teljében a birodalom hadiállam, rabló - hódító háborúkat vív a szomszédaival. Bár a leírsban nem említik, de értelemszerűen a szolgák marab ciklusának idején történnek a nagy építkezések, erődítések, folyószabályozások, míg a tudósok ciklusában a korszakalkotó felfedezések. Sajnos az egyik legrövidebb országleírás épp Essusé, úgyhogy túl sokat nem lehet megtudni belőle, de már annyi is elég, hogy az embernek meglóduljon a fantáziája. Akár egy egész játékot is nyugodtan elviselne a téma, vagy legalább egy saját kiegészítőt, de sajnos erre nincs túl sok remény, a Requiem most már úgy tűnik végleg befulladt.